Áron fantasztikus reflexiója

Lassan tíz éve, hogy Rátkai János barátom egy iskolai találkozón – gyerekeink osztálytársak voltak –  meghívott egy önismereti csoportba.
Jánost még akkor csak felületesen ismertem, mint az egyik apukát. Első gondolatom az volt a meghívására, hogy,
vajon mit akar eladni nekem, a meghívás nyilván csak egy üzletszerzési technika lehet. 🙂

Kiderült, erről szó sincs, tényleg egy támogató, jó hangulatú önismereti csoport volt, ahol nagyon sokat tanultam.

Alapállásban egy introvertált ember vagyok, aki nehezen ismerkedik és barátkozik, alapvetően egyedül is jól érzem magam.
Régebb viszonylag sokat olvastam és sokat vitatkoztam. Vitás helyzetekben csak a konfrontációt ismertem.
Meg voltam győződve, hogy olyan vagyok mint az égen egy fényes csillag és a többi ember csak arra jó, hogy ezt észrevegye…,
ugyanakkor tele voltam gátlásokkal és önbizalomhiánnyal.

Ha az életem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, mindig mást hibáztattam, az életet, a körülményeket, a feleségem,
a szerencsémet vagy annak hiányát, mindig mást.

A csoportban az elején a vita lehetőségét láttam, sokszor úgy éreztem, hogy én tudom jól a dolgokat, nekem van igazam.
Alapvetően a fennkölt dolgok érdekeltek; filozofálni az élet nagy kérdéseiről, művészetről, tudományról, tudásról, könyvekről amit éppen olvastam.
Mindig bosszantott, ha valaki a személyes életéről kezdett beszélni, az apró-cseprő ügyeiről, ami akkoriban unalommal töltött el.
Fel nem tudtam fogni, hogy mit lehet erről ennyit beszélni, siránkozni, nyavalyogni, panaszkodni…

Lassan az évek alatt ez változott meg bennem. Meglátni a másik embert, a másik ember gazdagságát. Rájönni hogy, a másik is egy ugyan olyan fényes csillag.
Régebb képzőművészként a világot két részre osztottam, vannak a művészek és vannak a többiek…

Fokozatosan kezdett el érdekelni a velem szemben ülő társam. Megértettem, hogy egy csónakban evezünk az életen át.
Rájöttem, hogy a társam megosztása  – örömei, fájdalmai, problémái, sikerei, elakadásai – révén gazdagabb leszek, saját magam is jobban megértem és elfogadom.

A co-counselling módszere számomra ennek a megértését, megérzését, megélését segíti és mélyíti el, valamint ami most fontos számomra:  a másik elfogadását.

Történetesen úgy alakult, hogy Csaba is tagja volt annak az önismereti csoportnak ahova jártam.
Csaba az elején irritált. Ahogy kinézett, ahogy beszélt, amiket mondott.
Sok olyan dolgot elfogadott és lehetségesnek tartott, amin én elnézően mosolyogtam.
Csabát ma a barátomnak tekintem.

A co-co módszerét Csaba mutatta meg nekünk és tanította.
Sokat tanultam tőle és általa. Ha a jellemfejlődésemet akarom illusztrálni sokszor őt hozom fel pozitív példának.
A kezdeti ellenszenvet, előítéletet, hogy váltja fel az érdeklődés, az elfogadás és a baráti érzés.

cocos öleléssel:
Áron

Köszönjük Áronnak ezt a felemelő levelet.

Reklámok